HíREK

2022.11.12

Pakson jártunk tehetségkutatón a Paksi Amatőr Jazz-Rock-Pop fesztiválon, ahonnan érem nélkül érkeztünk haza, de a negyedik hellyel is elégedettek vagyunk, és sikerült bezsebelni egy különdíjat, ami fellépési lehetőség a 2023-as paksi városnapokon. Ezen felül sok új ismerőst szereztünk, sőt bátran kijelenthetjük, hogy barátokat is, és új élményekkel/tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Láttunk jó példákat/ötleteket, és olyan dolgokat is, ami most tudatosult bennünk, hogy még véletlenül sem kell nekünk olyat csinálni. Köszönjük a jó tanácsokat a zsűrinek és a hozzáértő vendégeknek, látogatóknak. Megfogadjuk őket, és külön köszi Sóti Julinak a Sin seekas zenekar énekes/frontemberének, hogy megosztotta velünk személyes tapasztalatait, amik irányadó elvekként tekintedők számunkra. Brutál jó szálláshelyünk volt. A szervezők kitettek megukért, közülük is Ruff Ferenc barátunk, aki fáradtságot nem ismerve sürgött-forgott az egész rendezvényen. Köszönjük, hogy részesei lehettünk az eseménynek!

2022.09.27.

Megtaláltuk Bacsó Jóska utodját a bandába, Horvát Anna személyében, akivel a Zentán megszervezett Öröm a zene tehetségkutató Vajdasági döntőjén találkoztunk a House of Tississippi legendás falai közt. Fellépését követően döntöttünk úgy, hogy felkérjük erre a szerepre. Rövid gondolkodás, és néhány üzenetezés után vállalta a basszusos posztot nálunk. Anna a Deskavaary mellett az óbecsei székhelyű Les Filles női zenekar bőgőse. Első közös próbánkat október 9-re tervezzük, és 6 dal fog felcsendülni régi-új kihívásként. Annával első közös fellépésünk november 12-én lesz a Paksi Amatőr Jazz-Rock-Pop fesztiválon. Az újoncunk érkezésével kettőre nő a zenekar női tagjainak száma, és az átlagéletkor is jelentősen csökkent. Felpörögve várjuk az első próbát, és igyekszünk a lehető legrövidebb időn belül újra koncertképessé tenni a zenekart.

2022.09.24.

A DESKAVAARY a Peron music alapítvány és a Nemzeti Kultúrális Alap Hangfoglaló programjának Öröm a zene tehetségkutatóján harmadik helyen végez. Jó zenekarokkal találkoztunk, akikkel reméljük még lesz szerencsénk osztozni a színpadon jövendőbeli eseményeken. A zenekar ezzel további tehetségkutatós bemutatkozási lehetőséget nyert. Az egész esemény jó hangulatbaj zajlott. Mondjuk ez az elfogyasztott alkoholmennyiségnek is betudható, de valamivel kellett az önbizalmat növelni. A lényeg a lényeg, hogy jól sikerült az esemény, és elégedettek vagyunk az eredménnyel. Az első helyen a New snake revival zenekar végzett, az esütöt pedig az Ullie zenekar vitte haza. Gratula nekik!

Hír archívum →

BIO

Andrea Amati 1539-ben kibéreli első hangszerkészítő műhelyét, ahol az első modernkori hegedű készült. A Ludwig drum company 1918-ban legyártja az első mai formában ismert dobfelszerelést. 1937 augusztus 10-én bejegyzik az első villanygitár szabadalmat. 1951 októberében Paul Tutmarc ötletét továbbfejlesztve Leo Fender és George Fullerton tervei alapján elkészül az első tömeggyártott basszusgitár Harry Olson és Herbert Belar 1952-ben megalkotják az első szintetizátort. ...na ezen emberek egyike sem gondolta anno, hogy lesz egy olyan elvetemült formáció, akik az ő alkotásaikat együttesen használva egy plank-punk nevű stílus zászlaja alatt nyomja a rock and roll-t,és mégis. 2019 novemberében, kicsivel a korona vírus hajnala előtt csapott először a húrok (és miegymás) közé a Deskavaary legénysége. Az első koncert a vírushelyzet miatt 2020 szeptemberéig váratott magára, az is félig-meddig illegálisan. A koncertmentes időszakot kihasználva elkészült egy háromdalos debütáló hanganyag, majd a lehetőségekhez mérten a zenekar koncertezni kezdett.

TAGOK

Horvát Anna
basszus
Becse
Burnát Rudolf
szintetizátor
Becse
Bezeg Sándor
dobok
Szenttamás
Đurić Sofija
hegedű
Zenta
Lakatos Zoltán
gitár/vokál
Kishegyes
Tényi László
gitár
Mohol

ZENE

Salted Caramel (HU)

Ember légy! (Demo 2020)

VIDEÓK

ESEMÉNYEK

Ami történni fog

2023.03.18 - Balatonboglár

2023.05.20 - paksi város napok

2023.06.16 - Festival Mikrofonija, Becse

...és ami már megtörtént

2022.11.12 - Peron tehetségkutató, Paks

2022.09.24 - Öröm a zene tehetségkutató, Zenta

2022.09.10 - KMBK Motros találkozó, Kishegyes

2022.07.22 - Ada fest, Mohol

2021.10.02 - Analog music hall, Budapest

2021.09.25 - Tississippi blues, Zenta

2021.06.26 - Kanizsa feszt, Kanizsa

2021.09.19 - Story house, Kishegyes

KONTAKT

Helyek, ahol írhattok, hívhattok, kérdezhettek és kérhettek, ahol szerethettek és utálhattok bennünket.

+381 64/28-61-890

THE SPIRIT OF SCHULTZ

The spirit of Schultz nem csak egy név, hanem egy életmód is, amely alkotásaiban a négy elem mellett az ötödiket is bevarázsolja, a lelket (és esetünkben a szeszt is). A manufaktúra alappillére az önfenntarthatóság és a közösségben való gondolkodás, így amennyire csak lehet, természetes anyagokkal és helyi gazdákkal együtt alkot/dolgozik. Így született meg egy közös projekt a DESKAVAARY zenekarral is, amely a zenei művészet mellett még néhány érzékszervet csiklandoz. A kreatív munka eredménye a SALTED CARAMEL üvegben található, amelybe hagyományos alapanyagokból egy mondern íz esszenciáját palackozták.

A DESKAVAARY pálinkalikőr mellett sok-sok érdekes pálinkakülönlegességet és füstöltsajtcsodát találhattok partnerünk és jó barátunk kínálatában. Keressétek őt a lentebbi elérhetőségek egyikén:

tel.: +381 62/82-81-989
https://www.facebook.com/schultzbecej
thespiritofschultz@gmail.com